Jennyfer Hudson nagyon jó formában van
Jennyfer Hudson régóta súlyproblémával küszködik, ám kemény munkával és diétával elérte a látványos eredményt. A fiatal tehetség nagyon jól érzi magát az új bőrében. Bár Jennyfer Hudson mindig is teltkarcsú, nőies idomaival hódított, most mégis a diéta mellett döntött, mivel nemrégiben adott életet első gyermekének. Elhatározta, hogy új irányba tereli életét. Vőlegénye is rendkívül büszke régi-új kedvesére és alig várja, hogy az oltár elé vezesse.
Jennyfer Hudson pozitív átalakulásának azonban nem örül mindenki. Következő filmjének producerei ugyanis pont a régi testalkata miatt osztották rá Nelson Mandela volt feleségének, Winnie-nek a szerepét. Így lehet, hogy el kell kezdenie megint hízni, vagy lemondhat a munkáról.
JLS

Joe McElderry

Kelly Clarkson eddig a legjobbak közé tartozott, ma már csak úgy jellemeznénk, hogy a legnagyobb. Szabadidejét evéssel tölti és ez nagyon meglátszik az eddig roppant csinosnak tartott énekesnő alakján. Kelly Clarkson szombaton ünnepelte a születésnapját, egy hatalmas torta kíséretében. Barátai szerint Kelly Clarkson az édességekben leli örömét. Hogy mi áll ennek a hátterében, hogy mi az igazi oka annak, hogy Kelly Clarkson így viselkedik és ilyen életmódot folytat, azt pontosan nem tudjuk. Viszont köztudott tény, hogy magánélete nincs, randizni nem akar, az előző kapcsolatát még nem heverte ki. Karrier szempontjából sincs a csúcsponton, stílust váltott, ami egyáltalán nem jött be a rajongóknak.
Kelly Clarkson a kilókkal harcol
Kelly Klarkson már egy ideje a súlyával harcol, emiatt erős kritikák érik, de elmondása szerint ő nagyon jól érzi magát a bőrében. 2002-ben, amikor is megnyerte a tehetségkutató versenyt, sokkal csinosabb volt. ”Én így is boldog vagyok. Nem próbáltam soha fogyni, de hízni se. Csak úgy vagyok” – nyilatkozta Kelly Klarkson. Szőke haját is vörösre festette, szűk ruhák helyett már a bővebbet részesíti előnyben.
Viszont a külseje egyáltalán nem befolyásolja a tehetségét, karrierjét, mivel egyre több felkérése van. Ezen a téren nem is történt semmi negatív – magáénak tudhat két Grammy-díjat és két American Music Award-ot is. Ezen kívül hazavihetett két MTV- és 11 Billboard-díjat is.
Archives for Leona Lewis
Leona Lewis tuti tippje
Mint mindenki más, Leona Lewis is nagyon izgulós fajta. Szakmájában profinak számító énekesnő mégis minden egyes fellépése előtt nagyon izgul, görcsbe rándul a gyomra. A lámpaláz egyszerre vonzza és taszítja az embereket. Leona Lewis-nak mégis van egy jó és persze bevált ötlete, ami mindig vészhelyzetben a segítségére van. “Mindig írok valamit a tenyerembe vagy a kezemre. Néha néhány sort a dalaim egyikéből, néha egy mantrát vagy megerősítést. Mielőtt a színpadra állok, ezt olvasgatom, és ez teljesen megnyugtat” – fejezte be a sztár. Így mindenki nyugodtan kipróbálhatja, mert ha neki sikerült, akkor lehet, hogy neked is fog!
Leona Lewis szike alá feküdt
Leona Lewis pillanatok alatt lett világszerte híres. A pletykák szerint nem csak a hangjával nyerte meg a közönséget, hanem formás melleivel is. Leona Lewis sosem volt megelégedve külsejével, szerinte nem volt eléggé nőies és szexi. Leona Lewis, a lány hangú sztár végül úgy döntött, hogy megműteti melleit. A szakemberek nagyon jól dolgoztak, hogy szinte el sem mondható, hogy idomai nem valódiak. Az, hogy milyen jól is néz ki most Leona Lewis, ahhoz nem is fér semmi kétség!
Leona Lewis megjelenésével sokkolt
Leona Lewis is hivatalos volt Perez Hilton jelmezes születésnapi partyjára, ahol igencsak sokkoló jelmezt viselt: fekete selyem nadrágjához és magas sarkújához latex melltartót és emellé egy bohócra emlékeztető tüll fodort párosított. Arcát is kifestette, haját hátrasimította. Leona Lewis így próbált stílust váltani, de nem tette valami meggyőzően. Eddig nem volt híve a kihívó ruháknak, de most ezzel igazán kitett magáért. A kritikusok szerint biztos nem tudta eldönteni, hogy miként is jelenhet meg a hollywoodi bulin: domina vagy inkább cirkuszi bohóc legyen. Az eredmény mindenképp feltűnő lett, hiszen az X Factor 2006-s győztesét sokan megnézték.
Leona Lewis szexi tetoválása
Leona Lewis évekkel ezelőtt úgy mutatkozott be, mint egy rút, kerekded kis kacsa. A szakemberek munkájának gyümölcseként mára egy vonzó királynőt faragtak az énekesnőből, akiből már sugárzik a nőiesség. Nem hiányozhat egy látványos tetoválás sem róla, ami Leona Lewis hátán kapott helyet, ugyanis a varrás ma már minden dívának kötelező viselete, a nyakától a háta közepéig tetováltatta magát. Leona Lewis maga választotta ki az angol szöveget, egy lovagról szóló vers sorait: ”Their beauty captures every eye/ A gift from God for all mankind/ They lend us wings so we may fly/ To ride a horse is to ride the sky.”
Laza fordításban:
“Szépségük rabul ejt minden tekintetet / Isten ajándéka az emberiségnek / Szárnyakat adnak nekünk, hogy repülhessünk / Lovagolni olyan, mintha repülnénk.”
Az X factor felfedezettje Leona Lewis májusban turnézik
Leona Lewis, az X Factor felfedezettje a napokban fejezte be második lemezét, mellyel első koncertturnéra indul. Leona Lewis nemzetközi énekesnővé nőtte ki magát mióta megnyerte a X Factor angliai versenyét. Az album elkészítése nagyon nehéz volt. Segítségére volt számos szövegíró és zenészek. Az első lemezével nem volt elég bátorsága körútra indulni, így most elérkezettnek látta, hogy májusnak elinduljon lemezének népszerűsítésére.
Leona Lewis is az X-Faktor-ban debütált
A 25 éves énekesnő Leona Lewis is Simon Cowell tehetségkutató műsorában, az X-faktorban tűnt fel, és 2006-ban első lett kategóriájában, a 16-24 év közötti énekesek csoportjában és összesítésben is. A karrierje innentől megállíthatatlanul tört előre, Leona Lewis első albuma, a Spirit világszerte 7 millió példányban kelt el. Leona Lewis debütáló dala a Moment like this (egy korábbi tehetségkutató-győztes Kelly Clarkson számának feldolgozása), Anglia legkelendőbb kislemeze lett, miután a megjelenést követő 30 percben, mintegy 50 000-en töltötték le. Leona Lewis második kislemezes dala a Bleeding love több mint 30 slágerlista élére jutott fel.
Susan Boyle szakemberei új külsővel lepték meg az énekesnőt: miniszoknyába öltöztették. Ezzel viszont semmiféle pozitív hatást nem értek el. A kritikusok felháborodtak a virágos szoknya és a rózsaszínű felső láttán, a férfiak pedig nem díjjazták az átalakulást. A kritikusok szerint Susan Boyle minél előbb váltsa le stylistját, mert így nem fogja magát a rajongók szívébe lopni.
Az igaz, hogy az utóbbi időben Susan Boyle külseje igen csak jó irányban haladt, de így nem sikerült megmutatnia érett nőiességét.
Susan Boyle így próbálja megtalálni álmai férfiját, hiszen egyedül él, nagyon magányosan és párkapcsolatra vágyik.
Kiri Te Kanawa beszólt Susan Boyle-nak
Már várható volt, hogy beszólnak Susan Boyle-nak is, hiszen ez a showbiznisz világa. Kiri Te Kanawa, a 66 éves szoprán operaénekesnő nem a legszebb szavakkal illette Susant. Az egész onnan indult, hogy Susan Boyle felénekelt I dreamed a dream című dala ugyancsak Kiri Te Kanawa énekesnőtől származik. Az énekesnő szerint Susan Boyle egy senki, amilyen hamar feltűnt, olyan hamar el is fog süllyedni. Susan éneklési tehetségét pedig megvetéssel bírálja. Viszont fontos megjegyezni, hogy Kiri Te Kanawa ugyanolyan véleménnyel van a zsűriről is, szerinte ők nem is tudják, hogy mit beszélnek. Kiri Te Kanawa maga is egy operaénekes tehetségkutató verseny zsűritagja, de ott – elmondása szerint – valódi csillagokat keresnek. Hogy erre mit reagált Susan Boyle azt sajnos nem tudjuk.
Susan Boyle albumából vásároltak a legtöbbet 2009-ben
A napokban jelent meg a lemezkiadók nemzetközi szövetségének, az IFPI, jelentése, mely szerint annak ellenére, hogy a 2009-es évben a bevételek több milliárd dollárral csökkentek, valamint szám szerint is kevesebb album fogyott a piacon és a digitális piac is egyre inkább bővült, Susan Boyle lemezei voltak a legkelendőbbek az egész világon. Több mint 8,3 millió eladott albumról van szó, ami a zenei világban igencsak szép számot jelent. Nem is meglepő, ha a rekordnak számító eladásnak köszönhetően 2009-ben a Nagy-Britanniában eladott lemezek száma is 1,4 százalékkel nőtt.
Susan Boyle lehet, hogy XVI. Benedek Pápának fog énekelni
XVI. Benedek Pápa szeptemberben látogat el Nagy-Britanniába. Az esemény rangját, és ritkaságát jól jelzi az a tény, hogy a 1982-ben volt utoljára pápalátogatás a briteknél. A pár napos ott tartózkodása alatt több mint valószínű, hogy Susan Boyle-al is találkozni fog. A Pápa külön kérte, hogy Susan Boyle megjelenjen a fogadásán. Eddigi tervei szerint Glasgowban fog nyilvános misét tartani. Hogy mikor és hol fog megjelenni az énekesnő, még nincs eldöntve, a Pápa emberei még nem egyeztettek Susan Boyle menedzserével. A 48 éves Susan Boyle társadalmi munka keretén belül egy templomban dolgozott egészen addig, amíg 2009 áprilisában fel nem fedezték a Britain’s Got Talent című televíziós tehetségkutató verseny válogatásán.
Susan Boyle önéletrajzi könyvet ír
Susan Boyle egy évvel ezelőtt még csak egy átlagos háziasszony volt. Mára már világhírű énekesnővé nőtte ki magát. Éppen ezért elhatározta, hogy életéről könyvet fog megjelentetni, a Transworld kiadó együttműködésével. Susan Boyle leírja, hogy milyen is a hétköznapi életből egyszerre a sztárok világában kerülni, milyen kellemetlenségek érték a külseje miatt. A hírnévnek ugyanakkor az árnyoldalát is megismerte Susan Boyle. A rajongók számára is nagyon fontos megtudniuk, hogy mi rejtőzik a változás mögött, de őszig mindenképpen várniuk kell, míg a kötet a könyvespolcokra kerül.
Susan Boyle nagy durranásra készül
Susan Boyle és Snoop Dog - Susan Boyle és a fenegyerek Snoop Dog különleges produkcióban törik a fejüket. Snoop Dog jónak tartja Susan Boyle-t a szakmában. Mindketten feszülten és türelmetlenül várják, hogy elkezdjék a közös munkát, az időpontok is megvannak. Snoop Doog piszkos ügyei miatt 2006 óta ki volt tiltva a Angliából , amit ez év elején oldottak fel, így semmi akadálya sincs a munka elkezdésének. Susan Boyle már türelmetlenül várja, hogy a közönség előtt is megmutassák a munka eredményét.
Susan Boyle és Lady Gaga - Susan Boyle egy másik nagy meglepetéssel is készül rajongóinak: legnagyobb vágya válik valóra, hogy közösen énekeljen Lady Gaga-val is. Fantasztikusnak tartja Lady Gaga ruháit, kellékeit. A két nő stílusa nagyon is eltérő egymástól, de ettől még szuper produkció születhet! Lady Gaga korábban már nyilatkozta, hogy odavan a brit tehetségkutató verseny egyik felfedezettje után, szerinte Susan Boyle egy év alatt sokkal többet ért el, mint más énekesek egész pályafutások során. Lady Gaga nagyon szeretne együtt dolgozni Susan Boyle-al.
Susan Boyle fantasztikus születésnapi meglepetése
Az énekesnő a napokban ünnepelte születésnapját, most töltötte be a 49. életévét. Susan Boyle előző évben jelentette meg Dreamed A Dream lemezét Simon Cowell kiadójánál, a Syconál. Összesen eddig több mint 8 millió lemez fogyott belőle az egész világon. Ezt megkoronázva Simon Cowell meglepetésként nyújtotta át a bemutatkozó albumának jogdíját tartalmazó csekket. A pénzből először is egy nagyobb házat szeretne venni, Blackburnben, ahol születése óta él.
Születésnapján Susan Boyle zártkörű bulit tartott Tokióban, ahová a világ minden részéről érkeztek a rajongók.













